Leírások, modulok
Hogyan lehetnek a DB500-ban tiszta vérű csillagharcosok?
Először is azzal kezdeném, hogy tiszta vérű csillagharcosok (más néven saiyan, vagy saiya-jin) alatt azt értem, hogy az illető mindkét szülője csillagharcos, a csillagharcos vér nem keveredett más fajokéval. Az eredeti sorozatokat alapul véve joggal merülhet fel a kérdés, hogy hogyan élhetnek még teljes csillagharcosok, ha két fő kivételével kihalt a faj, és csak fél-csillagharcosok maradtak a Földön is. A sorozatban és a Bardock Specialban láthatjuk, hogy pusztult el a csillagharcosok bolygója, a Vegeta bolygó. Csakhogy ezt a katasztrófát is többen túlélték: olyanok, akiket ígéretesnek tartottak nagyobb harcosok (pl. Dermesztő ezért hagyta életben Vegetát és Nappát), és olyanok, akik ez idő alatt valószínűleg éppen más bolygók meghódításával foglalkoztak (mint például a Z Movie 3-ban látott Turles. De ezzel nem a módszerrel nem sokan élhették túl a bolygó elpusztítását, ez nem adna magyarázatot arra, hogy maradt fenn a faj tiszta vérvonala még 500 évvel később is.
A Z-ben, a GT-ben és az OVA Specialban találhatunk részeket a csillagharcosok történelmének azon részéből, mikor megérkeztek a Tsfuru-Jin-ek (más néven Tuffles-ek, vagy Tsufuru-k) bolygójára, a Plant bolygóra. Mivel nagy harcosok voltak, könnyedén meghódítottak bolygókat (később ez volt a munkájuk), de valamiért ezt szemelték ki a letelepedésre, valószínűleg mivel számukra ideális volt a környezet, vagy talán emlékeztette őket valamire. A történet szerint az első csillagharcosok 550 körül érkeztek a Plant bolygóra, és később egyre többen jöttek. Kezdetben békésen éltek a Tsfuru-Jin-ekkel, ám 720-730 környékén egy éjjel, mikor telihold volt, mindannyian átalakultak Oozaruvá, és legyőzték az őslakosokat, akik bár többen voltak és nagyon fejlett volt a technikai hátterük, nem tudtak mi tenni az átalakult csillagharcosok ellen. Ezután lett a bolygó neve Vegeta, az új király után elnevezve. Azonban évekkel később Dermesztő elpusztította a bolygót a teljes lakossággal együtt. Csakhogy ebben a történetben található egy pont, melynek segítségével meg lehet adni a választ a címben szereplő kérdésre. Mégpedig az, hogy a csillagharcosok nem őslakosok voltak a Plant bolygón, hanem úgy érkeztek oda valahonnan, ráadásul több hullámban. De arra, hogy honnan, és miért, a sorozat nem ad magyarázatot.
Ezért kiegészítettük a csillagharcosok történetének hiányzó részét úgy, hogy ne legyenek ellentmondások a DB500 és a sorozatok, filmek között. Eszerint egykor az összes saiya-jin egy bolygón élt az univerzum északi részének egyik déli galaxisában (a sorozat az univerzum keleti részében játszódik, az Északi-Galaxisban - a galaxisokról található egy kis leírás a DB Lexikonban -). A szülőbolygójuk neve Nova volt, innen indultak hódításokra szerte a galaxisban. Habár normál formában is erősebbek voltak az átlagos fajoknál, igazi erejük a telihold segítségével történő átalakulásban rejlett, ezért mindig ilyen alkalmakra időzítették a kiszemelt bolygók elleni támadásokat. Birodalmuk töretlenül növekedett egészen addig, míg rá nem támadtak egy másik hódító faj, a hemadein-ek birodalmának egyik határbolygójára. Azonnal kitört a háború, melyben a harcok váltakozó eredménnyel folytak, főleg annak függvényében, hogy ki volt a támadó fél. Ugyanis a csillagharcosok mindig teliholdkor támadtak, s így sok győzelmet arattak, ám amikor a hemadein-ek voltak a támadók, általában ők kerültek ki győztesen a harcból. A háború már évek óta dúlt töretlenül a két faj között, mikor a hemadein-ek rájöttek ellenfelük titkára. Ettől kezdve mindig telihold előtt támadtak, hogy az ellenfélnek ne maradjon ereje az ellentámadásra, s ezzel a taktikával hamar felülkerekedtek. Az évek óta elnyúló háborúskodás már mindkét faj erőtartalékait felemésztette, a csillagharcosok azonban mindennek tetejébe sorozatos vereségeket szenvedtek. Egy alkalommal a saiya-jinok királya, büszkeségétől hajtva példát akart mutatni, s ellentámadást indított egy csapat jól képzett harcos élén, de az hemadein-ek mindannyiukkal végeztek, a király is odaveszett a harcban. A trónra így egyik fia került volna, azonban ikrek voltak, s nem tudták eldönteni, kié legyen a trón. S mivel nézeteik merőben eltérőek voltak a háború kimenetelét illetően, ellentétük következtében a csillagharcosok két táborra szakadtak. Az egyik tábor szerint folytatni kell a harcot a végsőkig, és ők semmiért nem hagyták volna el szülőbolygójukat. Ők többen voltak, mint a másik herceg követői, akik szerint többet ér a népük fennmaradása, mint a büszkeség. A belső viszály addig fajult, hogy már belső harc veszélye fenyegetett, ám a két herceg végül belátta, hogy ezzel biztossá válna a hemadein-ek teljes győzelme. Így a kisebbik tábor a belső viszályok megszüntetése érdekében elhagyta szülőbolygóját, és elindult a végtelen világűrbe új otthont találni. Hosszú utazás után eljutottak az univerzum keleti részébe, annak az Északi-Galaxisába. Itt csoportokra bomlottak, és így keresték a megfelelő bolygót a letelepedésre, melynek - a királyuk parancsa alapján - hasonlítania kellett a Nova bolygóra. Évekkel később talált rá egy csoport a Plant bolygóra. Mivel a bolygó teljes egészében a szülőbolygójukra emlékeztette őket, értesítették a galaxis többi részén elszórtan keresgélő csoportokat, hogy megtalálták az új hazát. Mikor mindenki odaért a Plant bolygóra (ez is hosszú évekig tartott), Vegeta király vezetésével megindult a támadás az őslakosok, a Tsfuru-Jin-ek ellen...
És hogy mi történet a szülőbolygón, a Nova-n maradtakkal? A hemadein-ek folytatták ellenük a harcot, ám ekkorra már ők is teljesen kimerültek, és a fennhatóságuk alatt álló bolygókon is újabb és újabb lázadások törtek ki a meggyengült hatalmuk ellen. A saiya-jinoknak ekkor már csak két bolygó állt a fennhatóságuk alatt a Nova-t kivéve. Azonban ekkor történt valami, ami megváltoztatta az évek óta elnyúló háború végkimenetelét: hosszas próbálkozások után ekkor sikerült először elérniük, hogy telihold nélkül is át tudjanak alakulni. Megtanulták, hogy Ki-jüket nem csak támadásra használhatják, hanem ha egy fénylő, fehér energiagömböt lőnek az égbe, és azt pár másodpercig erősen nézik, akkor akár fényes nappal is képesek átalakulni Oozaruvá. S ezzel a technikával sikerült megfordítaniuk az erőviszonyokat, s a végső győzelem a saiya-jineké lett. Később csapatokat küldtek szerte a világűrbe, hogy felkeressék a csillagharcosok másik ágát, akik korábban elhagyták a Nova bolygót. Azonban ekkorra, 500 évvel a Z sorozat eseményei után ők valószínűleg már mind kihaltak, és csak fél-csillagharcosok éltek a Földön.
Az itt olvasott történet a mi magyarázatunk arra, hogy mit keresnek a tisztavérű saiya-jinok a DB500-ban, de ettől természetesen eltérhet mások magyarázata. Csak azért találtuk ki, hogy ezzel magyarázzuk meg Nakron és Randil eredetét, hiszen ők tisztavérű saiya-jinok. De nyugodtan felhasználhatja ezt bárki, akinek a karaktere ebből a fajból származik, és nem akar más magyarázatot kitalálni.
Nakron és Randil háttérképek letölthetők a Háttérképek
menüpontból
Vissza a leírásokhoz
![]()